Lucio Capece
Less is Less - Music for Flying and Pendulating Speakers
Das Temperierte Berner Münster (35:14)
Music for Pendulums and Sine Waves in Different Tuning Systems (28:18)
int009
CD, digisleeve, 6 page booklet / edition of 300
18 September 2013
Заказать диск / Order CD
Музыка для летающих и парящих динамиков - новая работа от Лусио Капесе, известного прежде всего по препарированию духовых инструментов и пост-редукционизму. В настоящее время фокус его интересов лежит в области перцепции и нахождения звука в пространстве.
В первой из двух представленных на релизе Intonema композициях Капесе играет в кафедральном соборе в Берне, используя в качестве источников звука динамики, летающие на шарах, сопрано-саксофон и звук самого помещения. Вторую часть диска занимает пьеса для парящих по принципу маятника динамиков и аналогового синтезатора. Филигранная работа с акустическими свойствами различных материалов и объектов.
Music for Flying and Pendulating Speakers - a new work by Lucio Capece, known primarily for preparing of wind instruments and post-reductionism. Currently he is focusing on a region of perception and sound being in space.
In the first of two presented compositions Capece is playing in the cathedral in Bern using speakers flying on balloons, soprano saxophone and the sound of the room itself. The second part of the disс is a piece for speakers as pendulums, moving according to the oscillation phenomena, and analog synthesizer. Filigree work based in acoustic properties of various materials and objects.
Рецензии / Reviews:
"Aber vielleicht ist dieses Urteil unfair. Nehmen wir »Less is less« von dem in Berlin lebenden Argentinier Lucio Capece (erschienen auf Intonema). Der Untertitel verspricht »Music for flying and pendulation speakers«. Wir ahnen bereits Böses, denn das ist wörtlich gemeint. Capece hängt Lautsprecher auf Heliumballons auf oder lässt sie pendeln, etwa wie auf Track 1 im Berner Münster (»Das temperierte Berner Münster«). Die Ursprungssounds sind via Mikrophon aufgenommene Resonanzen, die Capece filtert und in Sinustöne transformiert - und dann eben im Raum verteilt abspielt. In diesem Fall ist das Resultat aber überraschend hörenswert. »Less is less« erzeugt beim Hören auf der Konserve einen angenehmen Sog und provoziert diese eine Frage, die längst zum Fetisch in der Experimentalmusik geworden ist: »Wie macht er das? Wie entsteht diese Musik?« Die Relevanz der entsprechenden Antwort wurde immer schon ein wenig überbewertet, aber was immer man auch von Capeces Installation halten mag, das daraus gewonnene Klangdestillat ist trotzdem hörenswert, wenn auch eben in Form eines stattlichen Ambient-Albums."
(Curt Cuisine, Skug)
"Two releases, one from late 2013 and one from late 2014, but i have chosen to go back and write about the earlier release in combination with the newer one simply because they both feature recent developments in the work of Lucio Capece, the Argentinian born, Berlin dwelling clarinetist that have seen him investigate areas away from, and in combination with his recognised instrument. Less is less is the earlier release, from the Russian Intonema label. It contains two pieces, the first of which, named Das temperierte Berner Münster sees Capece interacting in a live performance with Bern Cathedral, obviously a very large and resonant space. The day before the concert, Capece made recordings of the cathedral’s space, but used microphones placed in cardboard tubes, so presumably an altered, perhaps feedback affected tone was recorded. Capece then made what he described as a “long tone melody” from the pitches these microphones gathered, which he played into the room via both good quality speakers and also “contact speakers” attached to cardboard boxes in front of the attendant audience. Alongside this, Capece created three sine wave frequencies based on a spectral analysis of the same recordings, and played each of these from three speakers suspended from helium balloons allowed to float around the space, nudged by a team of assistants every three minutes. At one point in the proceedings Capece sets about walking around the space playing soprano sax, his sound appending perfectly to the tones and whispers in the space. Even without hearing the music this is an impressive description of a remarkable performance by a sensitive musician. The trouble would always be how you could capture and represent the event as an audio recording. The result is a fascinating and beautiful listen, but how much it falls short of experiencing the actual event only those in attendance could know. What we hear is clearly a recording of a large space, and the sense of movement around the hall is subtle yet present in the recording. There is an almost always present field of grey, murmured rustling present for the bulk of the piece, presumably as the cardboard box speakers provide a backdrop for the soft sinetones we hear drift in and out of earshot, but six or seven minutes from the end these fade out and the thin tones are met by Capece’s soprano in a very subtle and yet oddly majestic manner. Das temperierte is a beautiful work that pitches the listener into that cathedral and for thirty-five minutes gets them down amongst a framework of steadily evolving but always fragile and gentle beauty.
Two releases, one from late 2013 and one from late 2014, but i have chosen to go back and write about the earlier release in combination with the newer one simply because they both feature recent developments in the work of Lucio Capece, the Argentinian born, Berlin dwelling clarinetist that have seen him investigate areas away from, and in combination with his recognised instrument. Less is less is the earlier release, from the Russian Intonema label. It contains two pieces, the first of which, named Das temperierte Berner Münster sees Capece interacting in a live performance with Bern Cathedral, obviously a very large and resonant space. The day before the concert, Capece made recordings of the cathedral’s space, but used microphones placed in cardboard tubes, so presumably an altered, perhaps feedback affected tone was recorded. Capece then made what he described as a “long tone melody” from the pitches these microphones gathered, which he played into the room via both good quality speakers and also “contact speakers” attached to cardboard boxes in front of the attendant audience. Alongside this, Capece created three sine wave frequencies based on a spectral analysis of the same recordings, and played each of these from three speakers suspended from helium balloons allowed to float around the space, nudged by a team of assistants every three minutes. At one point in the proceedings Capece sets about walking around the space playing soprano sax, his sound appending perfectly to the tones and whispers in the space. Even without hearing the music this is an impressive description of a remarkable performance by a sensitive musician. The trouble would always be how you could capture and represent the event as an audio recording. The result is a fascinating and beautiful listen, but how much it falls short of experiencing the actual event only those in attendance could know. What we hear is clearly a recording of a large space, and the sense of movement around the hall is subtle yet present in the recording. There is an almost always present field of grey, murmured rustling present for the bulk of the piece, presumably as the cardboard box speakers provide a backdrop for the soft sinetones we hear drift in and out of earshot, but six or seven minutes from the end these fade out and the thin tones are met by Capece’s soprano in a very subtle and yet oddly majestic manner. Das temperierte is a beautiful work that pitches the listener into that cathedral and for thirty-five minutes gets them down amongst a framework of steadily evolving but always fragile and gentle beauty."
(Richard Pinnell, The Watchful Ear)
"La musique de Lucio Capece, même si elle demande beaucoup d’attention et de concentration dans l’écoute, a ceci de particulier dans le monde de l’avant garde qu’elle semble atteindre l’auditeur directement, au plus profond de lui-même, sans grand détour, sans circonvolution, sans théorisation fumeuse ou conceptualisation absconse. Elle en deviendrait presque facile d’accès pour les personnes étrangères ou hermétiques à ce monde.
Less is Less vient confirmer le statut majeur du saxophoniste argentin dans le monde des musiques expérimentales. Et pourtant, ce disque n’est pas le fruit d’un musicien en prise directe avec son instrument, mais est le résultat sonore de la captation de deux installations ou dispositifs sonores constitués de haut-parleurs placés en suspension ou lévitation dans l’air.
La première pièce proposée a été enregistrée dans la cathédrale de Berne. Lucio Capece a réalisé au préalable une captation sonore du lieu, retravaillée et diffusée lors de la performance par trois haut-parleurs suspendus à des ballons gonflés à l’hélium. Une captation en temps réel du son de la cathédrale pendant la performance vient compléter l’installation. Au dessus de ce dispositif, le saxophoniste improvise avec son instrument et module la diffusion. Le résultat est un surprenant drone électroacoustique, riche de nombreux micro-accidents sonores, qui emporte l’auditeur dans un (grand) espace sonore et mental unique.
La seconde pièce, au contraire, propose une expérience beaucoup plus confinée. Trois haut-parleurs sont chacun suspendus à un pendule en oscillation. Deux diffusent des sine waves alors que le troisième diffuse le feedback créé par un magnétophone. L’oscillation du son ajoutée à celle des pendules crée d’intéressants phénomènes acoustiques, y compris sur une (relativement) bonne HiFi. Cette installation a le mérite de renouveler amplement la manipulation des sine waves qui tendait à devenir un lieu commun d’une certaine scène expérimentale minimaliste. Cette installation pendulaire a par ailleurs été utilisée par Lucio Capece lors de sa récente performance à Montreuil le 12 juin dernier.
Inutile de dire que ce disque est fortement recommandé et qu’il constitue à mon sens une introduction idéale au monde de la musique minimaliste telle qu’elle peut se pratiquer au 21ème siècle."
(Free Silence Blog)
"La impresionante grabación de este improvisador y artista sonoro argentino radicado en Europa, que también ha mantenido en los últimos años una racha discográfica de calidad envidiable, consiste en dos piezas cuya descripción es esencial para discernir el contenido sonoro. Sobre la primera pieza, Capece explica: “…grabé el sonido de la catedral de Berna el día anterior de la presentación al poner un micrófono dentro de tubos de cartón de diferentes dimensiones. La resonancia dentro de los tubos producía cierta tonalidad en las grabaciones, y después construí una especie de melodía extendida con esas tonalidades. [Tras seleccionar frecuencias específicas del espectro armónico de dichas tonalidades y realizar un análisis espectral de las grabaciones], reproduje dichas frecuencias mediante ondas senoidales transmitidas por tres bocinas inalámbricas que colgaban de tres globos de helio de 90 cm de diámetro”. A esto sumamos una paciente exploración de largos tonos agudos del saxofón soprano de Capece, mientras que la segunda pieza consiste –de forma relativamente más sencilla– en ondas senoidales en tres sistemas de afinación distintos (temperamento igual de doce tonos, entonación justa y la escala heptatónica pitagórica) producidas por dos péndulos, acompañadas del feedback y el ligero delay causado por una tercera bocina también ondulante. Una triunfal pieza de arte sonoro que nos hace envidiar a quienes la han experimentado en directo."
(Gerardo Alejos, Larva Llama Blog)
"A szentpétervári Intonema kilencedik kiadványa a minimalizmus „less is more”, vagyis a „kevesebb több” mottójául szolgáló alapelv továbbértelmezéseként jött létre. A lemez két hosszú drone-szerű darabot tartalmaz, amiket Lucio Capece Berlinben élő és alkotó argentin származású zeneszerző saját performanszai alkalmával hozott létre. Ami a hangzóanyagot illeti, mindvégig egyetlen hanghullám enyhe változásait halljuk, amely az első tételben néhol sötétebb, misztikusabb, monumentálisabb, sejtelemesebb; a másodikban pedig kristálytiszta, üveghangszerű, halkabb-hangosabb hullámként szólal meg.
Az album belső borítója fényképek és egy rövid magyarázat segítségével világosítja fel a hallgatót a két tétel létrejöttéről: a harmincöt perces első részt (Das Temperierte Berner Münster) Capece a berni kísérleti zenei fesztivál felkérésére, a berni katedrálisban előadott performansza előtt egy nappal rögzítette, ugyanitt. A fülszövegben olvashatjuk, hogy a zenész különböző nagyságú kartoncsövekbe helyezett mikrofonokat, és a csövekben létrejött különböző hangmagasságok hozták létre a rögzített hangokat. Később ezekből szerkesztett össze egyetlen hosszú felvételt, amelyeket különböző hangmagasságokban dolgozott fel. Ezeket a felvételeket játszotta le a székesegyházban történő performansza során a közönségnek, amelyet a lejátszás ideje alatt, a katedrálisban létrejövő hangokkal kevert. Minőségi kis hangszórókat használt fel a felvételhez, amelyet kartondobozokban helyezett el a templomban. Emellett a közönség feje fölött szálló léggömbökre rögzített hangszórókból is szólt a felvétel. Capece segédei a koncert során hárompercenként továbbmozdították a léggömböket, amelyek helyváltoztatása is variációkat kölcsönzött a hangképnek.
A performansz-jellegű koncert audio eleméhez Capece egy vizuális elemet is társított: tervei szerint, a három 90 cm-es léggömb sárga, kék és piros színű volt, a katedrális szürkés színű falának kontrasztjaként. Az alapszínek felhasználása egyben az alaphangokra való bontás intencióját is jelzik. Mindemellett, különböző időpontokban Capece hosszú, visszafogott hangokat játszott szaxofonon az élőben megszólaló drone mellé, miközben sétált a léggömbök, a vezeték nélküli hangszórók és a közönség között.
Az első tétel ellenében, amelyben néhol koppanás, fehér zaj vagy egyéb pillanatszerű hangokat is észlelhetünk, a második tétel egészen légies, üvegtiszta. A második részhez (Music For Pendulums And Sine Waves In Different Tuning Systems) Lucio Capece házi stúdiójában három darab, ingára rögzített hangszórót mozgatott, amelyek amplitúdói különböző hangmagasságokat hoztak létre. A koncepció eredetileg Steve Reich (lásd: Pendulum Music), Gordon Mumma (lásd: Speaker Swinging) és más zeneszerzőktől ered. Capece részben ezt a gyakorlatot követte, azzal a különbséggel, hogy mikrofonok helyett kis hangszórókat mozgatott. A hangszórók közül kettő szinuszhullámokat játszott három különböző hangolásban, a harmadikból pedig egy magnetofon által gerjesztett visszhang szólt. A három hangszóró játékához a szerző analóg szintetizátoron játszott hozzá a kompozícióhoz illő hangmagasságú hangokat, amely hangok a héliumos léggömbre szerelt hangszóróból eredtek. Capece 2013 májusában a berlini stúdiójában rögzítette ezt a huszonnyolc perces szerzeményt.
Lucio Capece Less Is Less című kiadványa Alvin Lucier, Brian Eno és hozzájuk hasonló komponisták munkáit kedvelők részére kiváló ínyencség lehet, de magában is egy értékes kísérleti-konceptuális zenei kiadványt jelenthet minden olyan ember számára, aki a kortárs avantgárd zene után érdeklődik."
(Lenkes Laszlo, Improv.hu)
"The Intonema label released its first CDs in 2011 and has maintained a steady stream of noteworthy releases since, the current pair bringing the total to ten. One of the more remarkable features of Intonema is that it is a Russian label, based in St Petersburg—surely a measure of how far the world has evolved since the days when the only improvised music that emerged from the USSR (as it was at the time) had been smuggled out before being released on the nascent Leo label and championed by its redoubtable proprietor, Leo Feigin. Now that the Iron Curtain has been consigned to history, Intonema features not only Russian musicians but ever-increasing numbers of foreign players—to the extent that none of the three musicians on the two releases considered below is Russian. But, whatever the nationality of the players, Intonema remains consistently true to the strap line on its website: "Improvised & contemporary music, experimental & weird stuff." Speaking of which...
Berlin-based Argentine-born Lucio Capece first came to prominence as an improvising soprano saxophonist and bass clarinetist in the company of such distinguished bandmates as Rhodri Davies, Toshimaru Nakamura and Axel Dörner. Gradually his music evolved, adding preparations to his reed instruments, plus electronics and the drones of the harmonium-like Indian sruti box. By the time of his first solo album, Zero Plus Zero (Potlatch, 2012), the sruti box, sine waves and other electronics were dominant over the reeds. Less is Less—Music for Flying and Pendulating Speakers consists of two tracks, the first recorded live at the Zoom In festival for improvised music in Bern cathedral, Switzerland, in October 2012 and the second at Capece's Berlin studio in May 2013. As the album title hints, for it Capece adopted a very different methodology compared to past recordings.
The day before the performance in Bern cathedral, he made recordings of the space by placing a microphone inside cardboard tubes of different dimensions. He then used the resulting pitches to build a sort of long tone melody. In the performance, the recordings of the venue were played through fixed speakers, and sine waves through three wireless speakers suspended from Helium balloons—impressive photographs in the accompanying booklet show the three speakers, suspended from red, yellow and blue balloons, floating in the nave of the cathedral. Capece joins in on soprano sax, the sound of which is largely masked by the sine waves. As a live experience, it must have been breathtaking, with the recording capturing the music well, but not the spectacle itself. The music is multilayered and rich in detail, creating the clear impression that several things are happening simultaneously, independent of each other. At the live event, it must have been difficult for audience members to know where to look or what to focus on; the advantage of the recorded version is that each listening becomes a different experience, as it is highly unlikely it would ever become familiar or predictable.
By comparison, the studio-recorded piece sounds cleaner and more controlled, being more of a throbbing drone with fewer extraneous sounds than the live recording. In keeping with the piece's title, "Music for Pendulums and Sine Waves in Different Tuning Systems," much of the music originated from three suspended speakers, two of them playing sine waves in three different tuning systems— Just Intonation, Pythagorean Heptatonic and Twelve Tone Equal Temperament—while the third caused feedback created by a cassette recorder. In addition Capece played a few pitched sounds on an analog synthesiser amplified by a contact speaker stuck to a Helium balloon. Ultimately, such details pale into insignificance beside the beauty of the music itself. Two contrasting pieces, very different, but combining to make this a stunning album. "
(John Eyles, All About Jazz)
"持続する正弦波と空気が擦れるような何かの噴出音、話し声等の環境音等が不定形に入り混じり、混沌としたまま高鳴っていく。広々とした三次元的なパースペクティヴが開ける一方で、どこかつきまとう「よしのずいから天井のぞく」的な視界の狭さや、トンネルの中どころか、土管の中をくぐっているような閉塞感に強烈な違和を覚えずにはいられない。Capece自身による解説を見ると、ボール紙のチューブ（そう言えば彼は以前にも、サキソフォンのベルに突っ込んでプリペアドするのに使っていたっけ）を通してあらかじめ録音した音源を素材のひとつとして用いているようだ。チューブの長さを違えることにより異なる周波数帯への共鳴のヴァリエーションを獲得し、それをまた複数のヘリウム風船に吊り下げたスピーカーから教会の広大なエアー・ヴォリュームへと放出するという壮大な、と同時に小学生向けの理科実験みたいなオモチャな仕掛け。だが私には先のヴァリエーションよりも、閉塞感と開放感、閉所恐怖と広場恐怖のアンビヴァレンツの方が先に来る。音響の構築ぶりよりも、その視覚的相同物や皮膚感覚的な受容の方が。Capeceの「演奏」も結果として、ハーモニック・シリーズの操作というより、正弦波の輪郭がおぼろで半透明な手応えの無さと、コンタクト・マイクによって増幅される断片的な物音の刻み付けるような圧倒的な存在感、そして先の視覚と皮膚感覚の違和といった、通常は併置／共存し得ない項を、「手触り」を通じて配置しているように聴こえる。その点で、以前の傑作『Zero Plus Zero』の極限的にパースナルな音世界を、内外反転させてみせたようにも感じられる。ただし、正弦波と振り子原理による２曲目にそうした手触りの生々しさは感じられない。Fripp&Enoをもっとピュアかつヘヴンリーにしたような心地よさはてんこ盛りなのだが"
(miminowakuhazushi blog)
"Jamais aussi proche qu’en cathédrale (dit-on), la voûte céleste est ici explorée par un Lucio Capece aux commandes d’un sérieux dispositif : ballons de couleur d’où pendent des enceintes, ondes sinus, saxophone soprano, synthétiseur, enregistrement environnemental… Ce que l’on peut trouver dans une église lorsqu’elle est débarrassée de ses spectres et de ses usages…
Gonflés à l’hélium, les pendules de Capece démontrèrent – en Cathédrale de Berne, le 13 octobre 2012 – la rotation de la planète et les rumeurs qui la dévient : celles de présences de passage qui s’opposent à un souffle tenu, d’aigus disparaissant à l’approche du visiteur, d’électronique qui peine à se débarrasser des preuves d’existence autre qui agressent sa chaste structure. Déjà saisissant.
Mais Capece réfléchit : ses stratagèmes, sur la seconde plage, se passeront de field recordings : enregistrée en studio, la plage en question assouvira son penchant pour le drone, plus rassurant peut-être, plus stable (ou stationnant) en tout cas. Une oscillation pourtant : irrégulière, néanmoins. Retour à l’homme, alors : Capece vocalise et joue, d’harmoniques en chants parallèles, au redresseur d’ondes sinus. L’expérience tient de la prouesse, la prouesse ne peut se passer d’écoute."
(Guillaume Belhomme, Le Son Du Grisli)
"Свой первый сольный диск Капече выпустил лишь в прошлом году, спустя более десяти лет активной деятельности. На Zero Plus Zero он использовал в общем-то уже сложившиеся (во многом и стараниями аргентинца) приемы, а вот новый диск Лусио, вышедший, что приятно, на российском лейбле, лежит уже в абсолютно другой области.
Das Temperierte Berner Münster — это многоуровневое взаимодействие звук-пространство. Собственный звук собора в Берне и звук саксофона Капече в этом соборе. Их совокупность, записанная на микрофоны, размещенные в картонных трубах разной величины. Единое целое, затем собранное Лусио из разных источников. Воспроизведение полученного на трех беспроводных динамиках, помещенных в воздушные шары. Лусио Капече постоянно привязывает определенный звук к определенному месту, затем вырывает эту связку из контекста и помещает в новый. Пространство в пространстве, как матрешка, где внешняя часть — пространство слушателя, его собственное место. Это очень сложно назвать музыкой, вроде что-то электроакустическое и дроновое, но создается ощущение, что находишься над звуком, видишь его со стороны, через какую-то невидимую преграду. Если продолжать аналогию с матрешкой, то каждая новая часть - прозрачная и цельная. Первичный звук, игра Капече на саксофоне четко различима, но он скрыт за другими звуками и еще чем-то, той самой невидимой преградой, расстоянием между соседними куклами-матрешками. Непередаваемое ощущение пространства.
Во втором треке с говорящим названием Music for Pendulums and Sine Waves in Different Tuning Systems Капече воспроизводит синусоиды на трех динамиках все в тех же парящих в воздухе шарах, в этот раз колеблющихся. Вновь связывая звук с определенным местом, Лусио, играющий на синтезаторе, здесь вносит звук из динамиков уже в свое пространство, взаимодействуя с ним и делая ключевой составляющей музыки. В этом случае в полной мере музыки , здесь есть знакомые точки соприкосновения. Но и тут есть что-то новое и неизведанное, достаточно сравнить дроновые вещи с предыдущего альбома аргентинца с Music for Pendulums.
Поразительно, что в 2013 году вышло сразу два альбома, представляющий абсолютно новый опыт восприятия. И наравне с Making A Кита Роу и Грэма Лэбкина, Less Is Less-Music for Flying and Pendulating Speakers один сильнейших альбомов за последние несколько лет."
(Никита Федосев, http://vk.com/impromus)
"Lucio Capece est un musicien qu'on connaît surtout pour ses débuts en tant que saxophoniste et clarinettiste au sein de l'improvisation réductionniste, mais qui s'approche de plus en plus de l'art et de l'installation sonores. Et si ses improvisations étaient déjà réduites à un nombre assez faible de paramètres, il tend encore plus aujourd'hui vers l'épuration la plus radicale. Les deux pièces présentées sur Less is Less - Music for flying and pendulating speakers en sont une preuve encore plus flagrante que son chef d'oeuvre publié en mai 2012 : Zero plus zero.
Ce qui est surprenant avec Capece, c'est cette oscillation permanente entre l'épuration la plus stricte des moyens, et la richesse du résultat. Sur la première pièce par exemple, Capece n'utilise en fait que des haut-parleurs, avec quelques sinusoïdes éparses et quelques interventions au saxophone. Il s'agit en fait d'une performance qui s'est déroulée dans la cathédrale de Berne, Capece était venu enregistré des sons de l'édifice la veille, à travers des tubes de cartons. Durant la performance, ces enregistrements étaient diffusés dans des haut-parleurs suspendus dans des ballons d'hélium. Les éléments sont donc plutôt simples, mais pour notre plus grand bonheur, le résultat est étonnamment riche. En fait, toute la pièce se joue sur la confusion entre les sons enregistrés et les sons contemporains de la performance. Les tubes de cartons sont restés, des micro-contacts continuent même de diffuser leurs résonances, résonances qui se mélangent à celles enregistrées et sélectionnées la veille. Le temps se dilate ainsi car la mémoire sonore de l'édifice pénètre la performance en cours ; et l'ambiguïté est d'autant plus forte pour les auditeurs du disque qui ne peuvent pas réellement distinguer/ressentir la différence, puisque l'enregistrement lui-même produit un nouveau niveau.
Et peut-être pour échapper aux aspects parfois froids et mécaniques de l'art sonore, à moins que ce ne soit juste pour rajouter un niveau supplémentaire (plus spontané et humain), Capece introduit à différents moments des sinusoïdes, pour accentuer des fréquences déjà présentes, ou seulement pour dialoguer avec l'instant - car il vient tout de même de l'improvisation. De plus, Lucio Capece se promène parfois parmi l'assistance, armé de son saxophone, et joue de longues notes tenues pas très différentes des sinusoïdes. Seulement, sa liberté de déplacement lui permet d'encore mieux éprouver l'effet Doppler des sons projetés durant cette performance. Car plus que de jouer avec le temps et la mémoire, c'est l'interaction avec l'espace, et la diffusion du son en passant par des dispositifs spécifiques qui intéressent Lucio Capece.
C'est ce qui ressort encore plus nettement de la deuxième pièce présentée, pour haut-parleurs en balancement. Trois haut-parleurs se balancent en jouant des sinusoïdes et un larsen, dans le studio de Capece cette fois. Quelques notes au synthétiseur analogique sont également rajoutées par moments. Un dispositif et un matériau très réduits qui mettent en avant l'influence du mouvement et de l'espace sur le son. Le balancement des haut-parleurs produit en effet des vagues de son similaires mais qui semblent jamais tout à fait identiques. Moins dense et moins riche, cette pièce plus radicale reste quand même belle et envoûtante de par son balancement monotone et la richesse harmonique des fréquences utilisées et des spectres qui en résultent.
Deux installations sonores différentes qui s'intéressent autant à la spatialisation du son, aux effets du mouvement sur le son, aux différents niveaux de temporalité, et de manière plus terre à terre, à la simple beauté d'un son pur et restreint. Très beau travail, à une réserve près concernant la première pièce. Elle est passionnante, très belle, mais comme dans le cas du duo de Jean-Luc Guionnet et Thomas Tilly, il semblerait que ce soit vraiment une pièce à éprouver en live, et j'ai l'impression qu'elle perd beaucoup au change durant une écoute chez soi, qu'on perd une grande partie de la performance à ne pas pouvoir éprouver en direct l'acoustique du lieu... Mais tout de même, un disque à écouter."
(Julien Heraud, improv-sphere)
"Två långa verk av Lucio Capece, båda mycket rumsligt upplagda.
Först över en halv timmes musik där högtalare och mikrofoner är arrangerade så att katedralen i Berns rum är avgörande. Härifrån utgår tonerna.
Själva föreställningen ägde rum via flygande heliumballonger, sinus vågor och inspelningar av katedralen via speciella papplådor. På ballongerna hängde svävande högtalare.
Jag kan livligt föreställa mig upplevelsen i katedralen med de gula, blå och röda ballongerna och det ljud som svävade och böljade i rummet.
Rörelser, slump och ekot mellan valvbågarna styrde hur musiken kom ut.
Resultatet på cd är ett avlägset brummande, som förflyttar sig i rummet. Men egentligen är det en förskjutning från tredimensionalitet till något linjärt och platt.
Det hörs när ballongerna förflyttar sig, skiftningarna i de olika sorternas sinusvågar är tydliga om än luddiga.
Somligt hörs långt borta, det mesta svävar i ett imaginärt rum, som är omöjligt att föreställa sig. Trodde jag först...
Möjligen kan jag ana, då jag läst texten i konvolutet, hur Capece valt olika slags sinuskurvor efter olika principer och blandat det under föreställningen med andra klangliga parametrar.
Det går att förstå. Men avgörande är den ljudskulptur som uppstår inuti arkitekturen.
Samma gäller nästan ännu mer det andra stycket, där han medvetet spelat tre hängande högtalare uppe i taket. Två av dem klingade med tre olika tonsystem, intonation, tolvton och tempererat. Den tredje skapade feedback genom en kassettbandspelare. Fråga inte hur det gick till, jag läser innantill. Men jag hör också hur de gungande rörelserna griper i varandra i ett monotont fram och åter.
Effekten av denna förutbestämda livemusiken liknar en bandkomposition. Också här är rummet viktigt, men ljudets, de tre pendlande högtalarballongernas rörelser, speciella vägar, skapar ett slags oändlighetsspår.
Det gäller bägge dessa långa ljudande stycken. Oändligheten. De har inga andra gränser än arkitekturens väggar och tak, ingen definierad utsträckning i tiden.
En inkommande sinussignal lägger sig i detta sammanhang som en extra balk över ljudrummet.
Detta är förstås ett gränsland mellan ljudkonst och musik.
Tilltaget kan verka skruvat, men i alla fall jag sögs efter hand in i det rum jag inte såg eller hade sett men väl hörde resultatet av.
Capece har använt sig av en av ljudkonstens märkligaste parametrar, nämligen hur det som hörs påverkar de andra sinnena. Efter tag både tycker jag mig se ett rum och jag känner det i balansen, upplever höjden, utsträckningen, gränserna.
Musiken har inte den strukturen, det är rummets uppgift.
Mer konkret och påtaglig än så kan knappast en abstrakt musik som denna bli."
(Thomas Millroth, Soundofmusic)
"O mais recente disco de Lucio Capece apresenta dois temas gravados ao vivo na catedral de Berna. Em ambos, o músico argentino preparou antecipadamente o background musical que condiciona as suas improvisações no sax soprano e num sintetizador analógico, respectivamente.
No primeiro registo, Capece teve em conta o som da catedral, tal como configurados pelo espaço e pelas dimensões do local, para criar uma envolvência atractiva e hipnotizante. A preparação sonora passou pela captação prévia da sonoridade da catedral e a partir da sua análise espectral seleccionou frequências com que criou uma melodia. Depois, escolheu um conjunto destas e das frequências presentes na gravação feita inicialmente para serem tocadas por dispositivos produtores de sinusoidais.
Para a sua reprodução colocou, em caixas de cartão suspensas por três balões, amplificadores que emitiam as frequências previamente seleccionadas. Foram ainda colocados amplificadores na frente do auditório. Os balões apresentavam as três cores primárias da cor do interior da catedral e, de três em três minutos, eram movidos por colaboradores do músico, enquanto este realizava a sua performance no soprano, improvisando a partir dos estímulos criados.
Estes, embora obedecendo a determinados princípios, não deixaram de acusar a influência das condições no momento da gravação, assim como das da reprodução, o que lhe introduziu elementos de aleatoridade e de acaso. E, obviamente, a improvisação efectuada por Capece denota a influência dos sons envolventes, provindos quer dos dispositivos, quer da catedral, para além de se encontrar sempre presente a imprevisibilidade própria da composição instantânea.
Independentemente da avaliação que possamos fazer do conceito aplicado, o resultado é soberbo. Assim, há uma massa sonora que lenta e paulatinamente se vai transformando, até quase a deixarmos de ouvir, enquanto Capece intervém de forma minimal com os sons que retira do seu soprano.
Os procedimentos de base do segundo tema são os mesmos, mas com o músico a fazer com que as duas colunas de som sem fios colocadas em caixas de cartão executem movimentos pendulares e emitam o som provindo dos dispositivos emissores das frequências. Numa terceira caixa foi disposto um pequeno gravador, para que se fizessem ouvir os feedbacks dos amplificadores. A improvisação em sintetizador interage com este preparado.
A envolvência sonora é menos sumptuosa, fazendo com que a intervenção de Lucio Capece nos surja mais calma, distendida e introspectiva. Pessoalmente, prefiro a primeira peça, mais dinâmica e original na sua concepção, até porque já outros compositores, como Steve Reich, utilizaram sistemas de pêndulos na elaboração das suas composições
O mais admirável do disco é a forma como este improvisador conceptual interage com as suas preparações espaciais: discreta, minimal e inteligentemente. É isso que faz deste álbum um dos mais bem conseguidos que este ano tive o prazer de ouvir."
(Pedro Chambel, Jazz.pt)
"Лусио Капесе (Lucio Capece) буквально выпаривает кристаллы звучностей из пространства бернского собора. Снова — идея м е с т а, где композиция уже тайно присутствует, достаточно выбрать приём слушания.
Звук всегда связан с местом. С геометрией стен, пола, потолка. Место определяет звучание, даёт ему линию, цвет. Один и тот же звук может быть извлечен и пересажен (как растение) в другую почву (смена места), — но примется ли? Звук, из земли всходящий.
Корпус инструмента рассматривается как привычное помещение, удобная комната, которую легко брать с собой в надежде получить ожидаемый результат. Пространство в пространстве пространства.
Мало сказать об одной работе Лусио, — мне довелось присутствовать на сольном выступлении артиста, которое происходило в рамках первого фестиваля «Тени Звука», — тогда он представлял программу «Zero Plus Zero». Звучали те же тихие, прихотливые, прерывистые, постоянно изменчивые синусоиды. Простые, на первый взгляд, элементы, используемые большинством импровизаторов, обретали непривычный смысл, иное измерение.
Изданный на Intonema новый релиз Лусио Капесе — прекрасный образец трудноопределимого звукового полотна, или з а м у з ы к и. То есть того, что постепенно приходит на смену привычному понятию «музыка»."
(Андрей Поповский, Современная Музыка)
"A few weeks ago, having just experienced a couple of electro-acoustic performances and felt a bit oppressed by the phalanx of speakers surrounding the audience, I remarked (on Facebook) about the desirability of small, mobile speakers. Obviously, this wasn't a novel idea but, in my experience, it was all too rarely put into practice. Serendipitous, then, to receive the most recent offering from Lucio Capece consisting of two works, one for balloon-suspended speakers and one for "pendulating" ones, that is, speakers in a motion similar to that of pendulums (pendula?).
To my ears, Capece has produced some of the strongest, most consistently vital work of the last several years and "Less Is Less" is no exception. Two pieces here. The first, "Das Temperierte Berner Münster" benefits from the composer's notes which, since the label site doesn't reproduce them, I think I will (partially) do so here:
I recorded the sound of the Bern Cathedral during the previous day of [sic] the performance by placing a microphone inside cardboard tubes of differing dimensions. The resonance inside the tube produced certain pitches to the recordings. Afterwards, I built a sort of long tone melody with these pitches.
I deduced the harmonic spectra of these pitches, and selected specific frequencies from within the spectra. I also selected frequencies deduced from the room mode, and by making a spectral analysis of the recordings.
I selected freely the frequencies following my intuition and taste. The resultant ones were played by sine waves coming from three wireless speakers hanging from three helium balloons (90 cm. diameter).
While it pretty much goes without saying that one is missing a large portion of the work's substance by virtue of hearing it on disc, I get the impression that this recording does a really excellent job at capturing a great deal of the experience. There's a wonderful sense of volume and physical variation within the space, possibly enhanced by the photos included in the accompanying booklet, the three balloons--red, yellow and blue--aloft in the beautiful, Late Gothic structure, Capece seated solitary and small in one end. There's an amazing, essential buzz in the air, kind of a blurred beehive effect, through which pure, wavering tones pierce and amidst which are muffled thuds, obscure deep tones, the odd harsh bang. It's all darkly majestic somehow and for all its monolithic aspect, things are always shifting, pushing and pulling through the space. The balloons were nudged by assistants every three minutes and Capece takes a stroll with his soprano, though I'm unable to pick it out from the sine tones I'm guessing he's emulating. But the combination of spatial volume and (relative) lightness is truly impressive; you get a real sense of the air in the cathedral being transformed. A fantastic piece, would loved to have been there.
Steve Reich did an early piece for swinging speakers ("Pendulum Music") as did Gordon Mumma ("Speaker Swinging") and, I imagine, others. Capece's "Music for Pendulums and Sine Waves in Different Tuning Systems" is a subtle, lovely variation that, if anything, recalls Lucier. Capece again:
Two of the pendulums played sine waves in three different tuning systems: Twelve Tone Equal Temperament, Just Intonation, and Pythagorean Heptatonic.
The third speaker caused feedback produced by a cassette recorder. The movement of the feedback caused a sort of delicate delay that changed according to the movement of the speakers.
Capece added some synth and other sounds. What you hear is a medium-pitcehd, complex drone, very clear, glasslike. There's both a sustained basic tone (which undulates) and several other threads introduced over the piece's 28 minutes. My sense is that there's more choice on Capece's part, more use of intuition, than Lucier would normally allow himself, thereby nudging the work away from purely an example of acoustic phenomena toward, if you will, an aesthetic judgment. I suppose your tolerance for this end of the spectrum will match up reasonably well with the enjoyment you derive from works like Lucier's "Still and Moving Lines of Silence in Families Hyperbolas" (surely one of the great titles!) though, as stated, this has more give to it. Then again, I can see Fripp/Eno heads (guilty as charged) getting deeply into it as well. I enjoy this as much as either though, more than the cathedral composition, it absolutely begs to be experienced in situ.
A superb recording; Capece on a roll..."
(Brian Olewnick, Just Outside)
"Its not easy to tell you what it is that Lucio Capece does on the two pieces on this release, without re-writing the entire booklet. In the piece 'Das Temperierte Berner Münster' he recorded the empty cathedral, played back those sounds through wireless speakers, suspended from different colored balloons. Somewhere all along Capece plays the soprano saxophone. In 'Music For Pendulums And Sine Waves In Different Tuning Systems' its a bit more complicated, and I believe it has to do with three balloons and speakers attached to it and Capece playing analogue synthesizer. That piece is quite close to a sine wave like, endless sustaining, Alvin Lucier like piece of music. It's quite a soft piece of music here, but one that fits your living room pretty well. It fills them with these beautiful, waving, ever changing tones.
In the first piece we also have some of these sustaining sounds, maybe from the saxophone bits, but otherwise it's quite a mysterious piece of music. It has that similar atmosphere as being in a cathedral as a tourist. You try to be calm and gentle, and move along but you hear the slightest movement reverberating. That's how this piece sounds, and I must say, it sounds great. It's mysterious and dark, with very odd sounds coming in and out of the mix. The recording, no doubt with a pair of great microphones, sounds excellent. Throughout I think this is a most wonderful release. Excellent stuff."
(Frans de Waard, Vital Weekly)